Perczelné Kozma Flóra Unitárius Nöszövetség
Kedves Nőtestvérünk!
Legutóbbi gyűlésünkön több programunkról esett szó melyekről ezúton szeretnénk pontos dátumokat és eseményeket meghirdetni.
2006. november 18-án délután 16.30 órakor Deák Péter botanikus tart előadást. Az előadás helye gyülekezeti termünk lesz ahol adventi koszorúk és szobanövények bemutatására is sor kerül. A kiállított növények és dekorációk megvehetők.
Kérünk Benneteket, hogy értesítsétek erről az eseményről azokat az ismerősöket és barátokat is kik esetleg érdeklődnének és szívesen eljönnének
Szeretettel meghívunk és elvárunk mindenkit!
Fontos eseményünk lesz még a karácsonyi vásár. Tervezett időpontja 2006. december 10-én vasárnap istentisztelet után illetve a következő vasárnap 2006. december 17-én kerülne megrendezésre.
A gyűjtést már elkezdtük. Kérünk mindenkit, hogy Kiss Rékánál és Elekes Hajnalkánál a felajánlott tárgyakat adja le. Már szépen gyűlnek az adományok melyeket nagyon köszönünk. A vásárok bevétele szolgálná a gyülekezet gyermekeinek karácsonyi ajándékozását illetve azon testvéreink apró ajándékát kik magányosan töltik a szeretet ünnepét.
Köszönet az eddig is megtett munkátokért!
Üdvözlettel: Dr. Kiss Balázsné Gaál Zsófia s.k.
Budapest, 2006. október 20.